Még kisgyerekként hallottam, hogy az ács szakma más, mint a többi.
Nekik volt egy testületük, egyletük és ez valahol Mária Terézia idején vagy még korábban, a céhes időkben kezdődött. Közösségük szorosan össze volt fonódva az egyházzal, hiszen Szent József, Jézus földi nevelőapja maga is ács volt. Csendben vigyázott fiára, tanította is erre a szakmára, de mindez a háttérben maradt – hiszen fiának más dolga volt itt a Földön -, ezért lett ő az ácsok védőszentje.
Egyelőre csak kevés információnk van a múltból, miszerint Mária Terézia írta alá az ácsok felszabadító levelét, és ez a „papiros” sok más dologgal együtt egy titkos adományozó által került az esztergomi múzeumba; aztán hogy 1885-ben szentelték fel az ácsok felvonulási zászlaját, ami valahol a mai napig Esztergomban van – ez ügyben nyomozást folytatunk. Ezen kívül tudjuk, hogy készítettek egy kegyeleti zászlót, amit 1911-ben szenteltek fel. Tartozik hozzá még pár szertartásokon használt dolog: két fejsze, hat gyertyatartó. Sajnos a Szent Mihály lova, amin az elhunyt ácsot vitték utolsó útjára, nincs meg, de tervben van egy új készítése.
Volt egy ember, akit Szentgyörgymezőn mindenki ismert: Kaszner Sándor. Ő maga is ács volt. Nagyon sokáig vigyázott ezekre a dolgokra és mesélte emlékeit, hogy megmaradhasson számunkra.
Amikor az apám – aki szintén ács volt – elhunyt, eszembe jutottak ezek a régi történetek. Elkezdtem kérdezősködni és lám csodák-csodájára és Sanyi bácsi családjának köszönhetően, előkerültek a kegyeleti tárgyak. Felkerestem az ács ismerőseim és senki nem mondott nemet, hogy segítsenek édesapámat ezzel a szertartással eltemetni.
Ez az összefogás adta az ihletet a Baráti Társaság életre hívásához, amin folyamatosan dolgozni fogunk. Sok minden kisülhet még belőle, hisz’ ezek az emberek jórésze kitartóan végzi munkáját több évtizede, és vannak itt már páran fiatalabbak is, akik meg majd fogják… mert mind megyünk „ELŐDEINK NYOMÁBAN”!